Hamarosan megjelenik az Áramlás antológia!

Először is, szeretnénk gratulálni mindazoknak az íróknak, akiknek a novellái bekerültek a kiadványba. (A teljes lista a cikk végén!) Ez óriási teljesítmény, igazán büszkék lehettek rá, ahogy mi is rátok! Az alábbiakban összefoglaljuk a kiadvánnyal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A novella jogai továbbra is a tieid maradnak

Az első és legfontosabb, hogy a válogatásba bekerült novellád szerzői joga természetesen továbbra is a tiéd marad. Mi nem tartunk igényt a jogdíjakra, így teljes szabadságod van a műved felett. Ebből adódóan nincs szükség szerződéskötésre sem, csupán arra kérünk, hogy az oldal alján található elfogadó nyilatkozatot töltsd ki, ezzel jelezve az egyetértésedet.

A kiadvány meg fog jelenni az e-Könyvesboltban

Az antológia a megjelenés után elérhető lesz az e-Könyvesboltban, az ebből származó bevételt az elkészítésére fordított munkánk fedezésére használjuk fel. Számodra azonban teljes szabadságot biztosítunk a kiadvány terjesztésében és népszerűsítésében. Az e-könyvet szabadon értékesítheted, vagy akár nyomtatásban is megjelentetheted, és az ebből származó bevétel teljes mértékben téged illet.

Fontos: Promóciós feltételek

Amennyiben egyéni promóció keretében hirdeted a kiadványod, kérjük, hogy a megjelenés során tüntesd fel a Platinum Kiadó és az e-Könyvesbolt nevét, valamint az alábbi URL-jét: www.platinumkiado.com, www.ekonyvesbolt.com Ez fontos ahhoz, hogy a kiadvány hivatalos forrása is látható legyen, és az érdeklődők további információkat találjanak róla.

Miért jó ez a modell?

  • Kockázatmentes: Nincs szükség anyagi befektetésre, így semmilyen pénzügyi kockázatot nem vállalsz. Ha az e-könyv sikeres lesz, érdemes lehet később nyomtatásban is megjelentetni.
  • Hatékonyabb promóció: Egy közös kiadvány promóciója csapatmunkában sokkal eredményesebb. Egy ember számára megterhelő lehet a folyamatos reklámozás, de ha mind a 21 szerző együtt dolgozik, a könyv sokkal szélesebb közönséghez juthat el. A te erőfeszítéseid a többi szerző munkáját is támogatják és fordítva, így mindannyian profitálhatunk belőle.

Elfogadó nyilatkozat

Fontos! A kiadványba bekerülő novellák – a te novellád – csak akkor fog a végleges változatban megjelenni, ha elfogadod a nyilatkozatot. Ha a fentiek számodra elfogadhatóak, kérjük, töltsd ki az alábbi űrlapot, és küldd el nekünk még ma.

SZERZŐ NOVELLA CÍME
Dorottya Julinna Sas Két lövés
Kat Gál Magamat választom
Csaba Skrabák Visszaszívatás
Timea Csányi Egy válás pillanatai
Gulyás Gábor Csak résnyire, nem tovább
Tibor Tarcsai Szabó Az üzenet
Károly Lencsés Lány a liftben
Huba Nádasdi Múlt századi karácsonyi történet
Sarah Robbie A legjobb verziód leszek
László Kárpáti A mérnök
Mackenzie Miller Amy I
Dági Rebeka Ül és vár
Nagyné Pálfi Andrea Amnézia
Anna Berger Végzetes páros
Tom Brown Vadászat a Nagylábra
K. L. Moran Almafa
Tibor Pápista Egy kallódó pofon új gazdára lel
Boglárka Egyed-Husti A lövés