A Platinum Kiadó szolgáltatásai
Könyvkiadás
Elsődleges szolgáltatásunk a könyvkiadás, ezen belül is a digitális változat, vagyis az e-könyv. (e-book) Ennek az elsődleges oka, hogy szeretnénk a kiadás árait a lehető legalacsonyabban tartani, hisz a keresletet a legtöbb esetben az ár határozza meg. Az e-könyv kiadás költségei jóval alacsonyabbak, amint a nyomtatott könyv kiadása, és nem utolsósorban, az e-könyv mindig annyi példányban készül, amennyit megvásárolnak, és így nincs remittenda sem.
A másik érv az e-könyv mellett, hogy kezdő és első könyves írók számára ez így ebben a formában nem okoz túlzott anyagi terhet, hisz az e-könyv kiadási költsége, jóval alacsonyabb, mint a nyomtatott könyv esetében. Ezzel is ösztönözni szeretnénk a kezdő írókat, de akár a azokat is, akik már nem az első könyvüket adják ki.
Csomagban a legkedvezőbb ár
Az e-könyv készítése viszonylag egyszerű folyamat, amit mi, a Platinum Kiadó egy csomagban elkészítünk. Ehhez szükséges a hibamentes kézirat, és a borítókép, valamint a szerző és a könyv adatai. Amennyiben ezek adottak, akkor a kész könyv elkészítése 60.000.- forintos ár ellenében 1-3 munkanap alatt elkészül. Az ár tartalmazz a szükséges tördelést, a borítókép elkészítését, és a kolofon beépítését a kész könyvbe.
Grafikai megoldások
Egy új könyv megjelenése magával hozza a könyvborító igényét is, ami nagyban meghatározza a könyv vizuális megjelenését. Ezen a téren elég nagy árbeli eltérések vannak, 30 ezertől, a 100 ezer fölötti árak sem ritkák, ami egy elsőkönyves író esetében nem biztos hogy zsebből kifizethető.
Szeretnénk támogatásunkról biztosítani a kezdő írókat azáltal is, hogy segítséget adunk a leendő könyv megjelenését elősegítő borítóterv elkészítésében, akár önmagában, akár a kedvezményes csomag ajánlatunk keretein belül os.
Az e-könyv elkészítése
Az e-könyv elkészítésének az alapfeltétele, hogy legyen egy jó kézirat, ami megfelelően strukturált, és helyesírás és nyelvtan szempontjából hiba mentes. Legyen hozzá egy borítókép, ami kellőképpen kifejező és releváns, ás utaljon a könyv tartalmára.
A hozzánk eljuttatott, és kéziratból és a képből 1-3 munkanap alatt elkészítjük a könyvet, ISBN számmal, vonalkóddal, a kolofonban. Ezután már gyakorlatilag bárhol lehet értékesíteni. Fontos! Az így elkészült könyv tulajdona, és a jogdíjak, mind a szerzőé marad, azokra semmilyen formában nem tartunk igényt.
További szolgáltatások
Egy saját felület a könyv értékesítéséhez
Ez a szolgáltatás csak a tagok számára lesz elérhető, hisz a közösség, a tagok összetartása, és egymás támogatás alapfeltétele a projektünknek. Az értékesítés, a weboldalunkon egy külön erre a célra felépített Könyvesbolt részlegben lesz elérhető, ahol bárki kaphat saját részt az üzletből, ahol a könyvet, a szerzőt bemutathatja, és persze el is adhatja a vásárlóknak. Ennek részleteiről bővebben is olvashatsz az oldalunkon.
Weboldal készítés
Biztosan van olyan is, aki igényli a saját kiemelt felületet a megjelenéshez, ahol a könyvet bemutathatod, és az értékesítés is rendelkezésre áll. Nekik szeretnénk kedvezni, egy előre felépített sablon formájában, ami a weboldalad lehet, és amit akár 1-3 nap alatt is birtokba vehetsz. Ennek több formája is megtervezés alatt van, a választék szinte végtelen.
Weboldal saját néven aldomain használatával
Adunk neked egy felületet, ami a teneved.platinumkiado.com néven lesz elérhető, ami csak a tiéd, vagyis az íróé, és a könyvé lesz. Itt bemutathatod a könyvedet, a szerzőt, és blogot is írhatsz, valamint kapcsolatot építhetsz az olvasóiddal, és a rajongókkal.
Weboldal saját domainnév használatával.
Igény esetén felépítünk neked egy saját egyéni weboldalt, ami minden szempontból a tiéd, a név és a tartalom vonatkozásában is. Egy ilyen weboldal alkalmas arra, hogy a könyvedet bemutasd, a shopban eladd, a látogatókkal, a rajongókkal kapcsolatot építs, és nem utolsósorban márkanévként vagy szerzőként teljes mértékben a tiéd.
További grafikai szolgáltatások
Hirdetések készítése
-
Internetes hirdetésekhez, szabvány méretű bannerek (google, facebook)
-
Egyedi méretű hirdetések készítése
-
Reklámvideó készítés